Megunhatatlan kedvenc a Mega Bloks

mega bloks

Categories :
Címkék:

Azt mondjuk, hogy a kicsiknek nehéz játékot venni, mivel mindenre hamar ráunnak. Ez részben igaz, azonban a Mega Bloks olyan játék, amit a gyermekek mindig szívesen elővesznek és építgethetnek kedvükre mindenfélét.

Az egészen kicsiknek olyan dolgokat kell választani, amiket biztonsággal lehet használni, nem lehet lenyelni az alkotóelemeket, nem törnek darabokra, stb. Ezek a szülők szempontjai, de hiába a biztonság, ha a csemetének nem nyeri el a tetszését az a bizonyos eszköz. A Mega Bloks kifejezetten a kicsik figyelmének felkeltését célozza meg, hiszen színes, teli érdekes alakzatokkal, ráadásul nagyon kreatívan lehet vele játszani. Ez pedig külön érv az építő szett mellett, hiszen a lurkók kreativitását, finommotorikáját már az első években lehet támogatni.

A Mega Bloks tehát mindent tud, amiért nagyon szeretik, hiszen szép, érdekes, szórakoztató és biztonságos. Az sem utolsó dolog, hogy szinte törhetetlen, így még tartós is, a kisebb tesók is sokáig használhatják. Nagyon szuper játék és az ára is remek!